2017. december 5., kedd

Mentorprogram - Stanisław Leszczycki Institute of Geography and Spatial Organization Polish Academy of Sciences

Mentorprogram - beszámoló - Horváth Borisz
Lengyelország, Varsó
Stanisław Leszczycki Institute of Geography and Spatial Organization Polish Academy of Sciences
(2017.08.01 – 2017. 09.30.)
                Hol is kezdjem? Hogyan is foglaljam össze életem egyik legmeghatározóbb 2 hónapját? Nehéz dolog pár oldalba összesűríteni, de megpróbálom! 😉
            Már az érkezésem se volt egy sétagalopp, ugyanis az egyik nagyon jó barátom nősült július 29-én, ami pedig azt jelentette, hogy kötelező ott lennem a lakodalomban, így végül is alvás nélkül indultam neki Lengyelországnak, hiszen hajnalban már indulnom is kellett… 😊 A végállomás még nem Varsó volt, szerencsémre a vasárnap estét nyugodt környezetben tölthettem a bátyámnál Krakkóban, a 3 órás vonatút (Szombathely- Budapest), valamint a 7 órás (Budapest- Krakkó) buszút után. Másnap, július 31-én, hétfőn együtt utaztunk Varsóba, hogy beköltözzek az új „otthonomba” (Varsói Egyetem kollégiuma) a következő 2 hónapra. A kollégiumi bejelentkezést követően, elfoglaltam a szobámat, amelyet egy török egyetemista sráccal kellett megosztanunk közösen az elkövetkezendő 8 hétben, szerencsémre egy nagyon jó fej, kedves emberrel lakhattam együtt 2 hónapig. A kollégiumról röviden: az elején meggyűlt a bajom az adminisztrációval és a recepcióval egyaránt, hiszen a személyzet töredéke tudott csak angolul beszélni, így a kezdeti időszak nehéznek bizonyult, ám a kijelentkezést követően már azt vettem észre, hogy végül is a szívemhez nőtt ez a koli.
            Miután kipakoltam az összes cuccomat, neki is vágtam/unk felmérni a terepet: közelben lévő boltok, éttermek, buszmegállók stb. majd az esti vacsora után el is búcsúztunk egymástól a testvéremmel és ezt követően döbbentem rá, hogy: totál egyedül vagyok, egy tök idegen városban, ráadásul másnap már dolgozok is és fogalmam sincs mikor kell kelnem, hogy időben oda érhessek (Na jó, nem hagyhatom ki a történetből a másik jó barátomat, akinek rengeteget köszönhetek: Google Maps…).
            Kapcsolattartómmal, az utolsó levelezéskor abban állapodtunk meg, hogy augusztus 1-jén, kedden, reggel 8 órakor jelenjek meg a Lengyel Tudományos Akadémia -Területi Tervezési Osztály titkárságán (1.kép). Ami rögtön feltűnt, hogy a lengyelek elég lazán kezelik a dolgokat, legalábbis a magyarokhoz képest biztos könnyedebben állnak neki a munkának. A titkárságra sikeresen oda is értem 8 órára, viszont ott nem volt még senki sem, úgyhogy azt tanácsolták a portán, hogy jöjjek vissza később 9 és 10 óra között. Ezt az időt sikerült is jól kihasználnom arra, hogy felfedezzem a munkahely környékét a reggeli bevásárlásokhoz, kávézásokhoz, valamint ebédelésekhez. Az Akadémia nagyon jó helyen, a Centrumban van, minden szükséges szolgáltatás 5 percen belül elérhető volt számomra.
10 órakor végül meg is érkezett a titkársági munkatárs, aki egyébként rettentő kedves volt, éppen előző nap érkezett meg a nyaralásból, látszott is rajta, hogy fel volt töltődve, és egyben ez is volt az oka annak, hogy később jött be dolgozni. A körbevezetést követően megbeszéltem a supervisorommal, Piotr-val a további teendőket, valamint megkérdezte, hogy milyen területek érdekelnek jobban, majd ezek alapján felvázolta, hogy mi is lesz a fő feladatom a következő hetekben, amíg vissza nem tér az intézet igazgatója. A munkaidő hivatalosan 8-16 óráig tart, amit egyébként egyáltalán nem vesznek szigorúan, a lényeg annyi, hogy a megadott határidőre teljesítve legyen az adott feladat. A munkahelyen leginkább közlekedésfejlesztési projektekben vettem részt, ami számomra új terület és egyben kihívás is volt, ennek ellenére úgy érzem, hogy gyorsan belejöttem, köszönhetően a kollégák kedvességének és türelmének, és nem utolsó sorban a saját érdeklődésemnek is. A kommunikáció gördülékenyen ment, sikerült fejlesztenem a szakmai angolom, megtanulhattam új módszereket (például a szakdolgozatomhoz) és ami a legfontosabb, hogy nagyszerű, barátságos embereket ismerhettem meg itt. Úgy érzem, hogy bátran kijelenthetem azt, hogy az Akadémián töltött idő teljes mértékben hozzájárult a szakmai fejlődésemhez.


1. kép: A hely, ahol dolgoztam...
            Az első 2 hetem tulajdonképpen a város felfedezéséről szólt, a tömegközlekedés megismeréséről, valamint a megfelelő napi rutin kialakításáról. Tudni kell rólam, hogy nem bírok sokáig megmaradni otthon sem a négy fal között, így szinte minden este elmentem valahova munka után is, eleinte persze csak egyedül, de később csatlakozott szobatársam is, hogy megmutasson pár jó helyet a belvárosban és adjon pár tippet a várossal és tömegközlekedéssel kapcsolatban. Véleményem szerint Varsó egy élhető, prosperáló, nagyszerű, szellős, barátságos város. A városban rengeteg hatalmas park van, amit a lengyelek – akik egyébként nagyon aktívak sport területén - és külföldiek egyaránt szívesen használnak sportolásra, pihenésre és szórakozásra. A helyiek elmondása szerint az elmúlt 4-5 évben nagyon nagy (pozitív) változáson ment keresztül a város, ami meg is látszik a városképen (2. és 3.kép). A városról még annyit érdemes tudni, hogy jóval kevesebb látnivaló van, mint például Budapesten, nem kimondottam egy turistacélpont, ám talán ebben is rejlik varázsa. Én mindenesetre beleszerettem a városba.


2. kép: A Centrum éjszaka



3. kép: Egy átlagos hétköznap délután a Mokotowskie Parkban

            Összeségében elmondható, hogy a lengyel életszínvonal nagyjából megegyezik a hazaival, az árakat tekintve nagy hasonlóságot mutatott a magyar árszínvonallal. A tömegközlekedés szerintem nagyon könnyű, még egy turistának is kihívás eltévedni. Mivel Varsóban csupán 2 metróvonal van (még), ezért többnyire busszal és villamossal utaztam, amik még csúcsidőben sem voltak túlzsúfolva (annak ellenére sem, hogy közel 2 millió fő él Varsóban), a járművek pedig állandóan tiszták voltak.
A Belváros, valamint az - újjáépített - Óváros rengeteg szórakozási lehetőséget nyújt, unatkozásra nincs idő. Érdemes megemlíteni a lengyel múzeumokat, melyek szerintem szuper módon vannak kialakítva, itt jöttem rá, hogy múzeumba járni lehet egy tök jó kikapcsolódás, szórakozás. Személyes kedvencem a Copernicus Science Center, ahol több, mint 3 órát sikerült úgy eltölteni egyedül, hogy észre sem vettem.
            Végezetül megpróbálnám nagyon röviden összefoglalni a Varsóban töltött 2 hónapot röviden (persze, hogy nem fogok elárulni mindent 😉). Ahogy említettem a bevezetőben, ráébredtem arra, hogy teljesen egyedül vagyok, és szinte semmi segítségem nincs (persze később ez már nem volt igaz). Annyi hátrányból indultam a részképzésben résztvevőkhöz képest, hogy az állandó jó társaság nem feltétlenül adott, gondolok itt a nyüzsgő kollégiumi életre és a nagy közös bandázásokra. Augusztusban a kollégium szinte kihalt volt, a 10 emeletből csak a felső 3 szinten voltak itt lakók, akinek többsége szintén dolgozott és csak az alacsony ár miatt választotta a kolis életet. Lehetett volna ez a varsói 2 hónap igazi rémálom is, de egyáltalán nem az lett, amihez persze kellett az is, hogy érdekeljen a város, meglegyen az emberben a kellő kalandvágy. Ebből kifolyólag sok vicces szituációba is csöppentem: Például, amikor életemben először elmentem egyedül egy szórakozóhelyre. Úgy láttam itt az ideje annak is, hogy ezt is kipróbáljam, végül is veszteni valóm nincs, ha nem érzem jól magam, hazamegyek és maximum alszok egy jó nagyot a hétvégén. Ám, hála az égnek (és hozzáállásomnak) nem így történt ez az este, és máris sikerült szereznem lengyel barátokat, akikkel nagyon sok jó közös programban tudtam részt venni a további 6 hét során. Tehát, viszonylag gyorsan, az első 2 hét után már barátokat is szereztem, valamint később tagjává váltam a Varsói Magyar Klubnak is. Fontos megemlítenem azt, hogy a lengyelek tényleg(!!!) nagyon kedvelik a magyarokat, az általában ránézésre hűvösnek tűnő (pedig nem azok) lengyel ember napját is feltudta dobni az az információ, hogy éppen egy magyarral van dolguk, hiszen:
„Lengyel – magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”
            Ahogy fentebb említettem, a lengyelek szeretnek sportolni, aminek köszönhetően sikerült részt vennem – szerintem Varsó egyik legjobb közösségi programján – az úgynevezett „Nightskating Warszawa” programon. Az eseményről annyit kell tudni, hogy kezdetben csupán egy egyszeri civil megmozdulás volt annak érdekében, hogy ösztönözzék a városlakókat a sportolásra, mégpedig görkorcsolyával. A kezdeményezés annyira népszerűvé nőtte ki magát, hogy már minden évben, a májustól – októberig tartó szezonban, 4 hetente (csütörtökön) körülbelül 2-3 ezer ember szeli át együtt Varsót görkorcsolyával több, mint 20 km-t megtéve. A kooperáció kiváló a városvezetés és az egyesület között, gondolok itt például az utak lezárására és rendőri kíséretre, valamint a helyieknek is sikerült teljesen megbékélni azzal, hogy 4 hetente, csütörtökön leáll a közlekedés Varsó belvárosában.

            A varsói 2 hónapom nagyon sok mindenben segített nekem, új emberek megismerésén, (munkahelyi) tapasztalatszerzésen kívül nagyon hasznos önismereti lecke is egyben az ösztöndíjas időszak. Bátorítok mindenkit, hogy próbálja csak ki magát egy teljesen idegen környezetben, higgyétek el - most már tapasztalatból - sokszor megfogtok lepődni saját magatokon, hogy mire képes az ember akkor, hogy ha kilép a komfortzónából. Meg fogja érni 😉!

2017. december 4., hétfő

Mentorprogram – Planificatio srl. Csíkszereda

Mentorprogram – Planificatio srl. Csíkszereda
Varga Zoltán
A mesterképzésem második évében lehetőséget kaptam egy 6 hetes nyári szakmai gyakorlatra, amelyet a csíkszeredai Planificatio vállalatnál végeztem. Szakmai mentorom, Csák László volt, aki a cég ügyvezető igazgatója is egyben, már több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik a településfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok terén és emellett az EU intézményeivel és politika alkotási folyamatait is részletesen ismeri.


A szakmai gyakorlati munkám során az EU Közös Agrárpolitikájának jövőbeli változásait vizsgáltam a 2021-2027-es ciklusban, Hargita megye vonatkozásában. A problematikát az jelentette, hogy felmerült a föld alapú támogatások megszüntetése, ami a gazdálkodók bizonyos rétegének a legfontosabb jövedelemforrását jelentik. Azonban ennek megismeréséhez először szükséges volt megvizsgálni részletesebben ezt a legrégebbi EU-s szakpolitikát, hiszen csak így lehet azt meghatározni, hogy milyen fejlesztési irányokat és célokat fogalmaz meg a mezőgazdasággal kapcsolatosan.  Ezt követően a terület helyi mezőgazdaság sajátosságait kellett feltárni, amely megmutatta, hogy milyen a térség gazdálkodói szerkezete és azt, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük az itt tevékenykedő gazdáknak. Románia 2007-es EU-s csatlakozását követően föld alapú támogatások szerepe egyre inkább nélkülözhetetlenné vált leginkább a kisgazdaságok életében, míg a nagygazdaságok részére ezek mindössze jövedelem kiegészítést jelentettek.
A Régiók Bizottsága a következő fejlesztési periódusra egy meglehetősen sötét képet vázolt fel a támogatásokra vonatkozóan, ezért a Közös Agrárpolitika jövőbeli reformjaival kapcsolatban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) konzultációt kezdeményezett. Ebben a jelenlegi ciklus elmúlt 4 évének tapasztalatait továbbították a döntéshozók felé, hogy így fogalmazzanak meg egy konkrét álláspontot a 2021-2027-es fejlesztési ciklusra vonatkozóan. Ez alapján a Természeti Erőforrások Szakbizottsága előterjesztést nyújtott be a Régiók Bizottsága részére, amelyet a szakmai gyakorlatom időtartalma során jóvá is hagytak. Ez a folyamat jól bizonyítja, hogy az EU figyelembe veszi az egyes tagországok, vagy az egyes régiók sajátos igényeit és ehhez alkalmazkodva módosítja az egyes szakpolitikákat.

            A gyakorlat során lehetőségem volt részt venni egy, a témába vágó konferencián, amely a Közös Agrárpolitika és a Székely termékek jövőjével foglalkozott. A téma beható megismeréséhez nélkülözhetetlen volt az ezen való részvétel, hiszen ott magam is hallhattam az érintett szereplők véleményét, ezáltal jobban tudtam a problémával azonosulni. Úgy vélem, a gyakorlat során egy olyan folyamatot követhettem végig, ahol egy alulról jövő, tagállami kezdeményezés képes volt változtatásokat elérni a jövőbeli teljes szakpolitikára vonatkozóan. Ez a folyamat azonban a különböző ágazatok esetében is hasonlóképpen zajlik, ezét úgy gondolom, hogy ennek ismerete a jövőben mindenképpen hasznomra válik.


            A szakmai gyakorlat során olyan szempontból is szerencsésnek érezem magam, hogy lehetőségem volt egy hosszabb időszakon keresztül Erdélyben lennem és nem pedig csak egy hosszabb körutazáson vettem részt, így könnyebben felvehettem a kinti élet ritmusát. Számomra a legcsodálatosabb dologok a helyi ételek voltak. Lehetőségem volt végig kóstolni a legnagyszerűbb erdélyi ételeket, köztük a csorba levesek végtelen variációit, a puliszkát, a miccset, és még hosszasan sorolhatnám. A helyi boltokban pedig kiváló minőségű sajtokat és húsokat lehetett kapni, de emellett nagyon sokat megfordultam a piacon is, ahol hatalmas választék volt a helyi termelők által megtermelt zöldségekből. Nekem mégis, az összes közül a legkülönlegesebb az áfonya volt, amit vödör számra árultak, na meg a rókagomba. Ha ez pedig nem lett volna elég, akkor havonta egyszer megrendezték a helyi termelők piacát, ahol csak a helyiek által készített kézműves termékeket lehetett vásárolni.


            A szabadidőnkben, a gyakornok társammal, végig stoppoltuk Erdélyt, mivel a tömegközlekedés elég ritka és ehhez képest drága is. Viszont így szerencsére nagyon kalandos utak kerekedtek, amelyek során hosszasabban beszélgethettünk a helyiekkel és jobban megismerhettük a világról alkotott képüket. Rengeteg helyre eljutottunk, csakhogy néhányat említsek: Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Tusnádfürdő, Szent Anna-tó, Medve-tó, Békás-szoros és még számos egyéb helyet. Ezeken a látványosságokon kívül rengeteget túráztunk, habár sok figyelmeztetést kaptunk, hogy jobb, ha a medvékre vigyázunk, de szerencsére sikerült leküzdenünk ezt a félelmet, szóval ez nem lehetett akadály, hogy megmásszuk a Kossuth-sziklát, a Csicsói-Hargitát, az I-es követ, valamit a Brassói hegyet is. Azért csalódott lettem volna, ha úgy kell elhagynom Erdélyt, hogy nem látok medvét, de szerencsére mikor másodjára voltam a Szent Anna-tónál, amikor az otthoni barátaim meglátogattak, akkor pont láttunk egy jó nagy medvét, aki éppen a kukából csemegézett.

















      Összességében tehát azt mondhatom, hogy a 6 hét összes hétvégéjére sikerült valami új helyszínt felfedeznünk, vagy valamilyen programon részt venni, tehát nem unatkoztunk. Szeretnék minden jelenlegi és jövőbeli hallgatót arra bátorítani, hogy ha lehetőségük van, mindenképpen jelentkezzenek a mentorprogramra, hiszen kijelenthetem, hogy a legnagyobb élményben lesz részük, egész egyetemi éveik során és emellett még a szakmailag is rendkívül hasznos tapasztalatokra tehetnek szert.



2017. november 16., csütörtök

Ajkai tanulmányi út – Béres Bence


2017. november 10-12. között került megrendezésre az Ajka Város Önkormányzata és a GGFF Intézet által közösen szervezett ajkai tanulmányi út, amelyen 14 elsőéves Regionális- és Környezeti Gazdaságtan mesterszakos hallgató vett részt, valamint jómagam másodéves hallgatóként és demonstrátorként. A tanulmányi út célja és apropója volt, hogy jövőre 60 éves Ajka városa, amely alkalomból az ajkai önkormányzat több programot is meghirdetett. Az Önkormányzat a városrészekhez kapcsolódó programjának keretében számított a REKO-s hallgatók munkájára, akik az ajkai városrészek életminőség kutatásában és felmérésében vehettek részt és szerezhettek gyakorlatot.
November 10-én, péntek késő délután érkeztünk meg Ajkára, aminek vasútállomásán már várt minket Schwartz Béla Polgármester Úr, illetve a városvezetés több tagja, akik röviden köszöntöttek minket a városban, majd elvittek a szállásunkra, a városi kempingbe. Miután elfoglaltuk a szállásainkat és elfogyasztottuk a vacsoránkat, Polgármester Úr ismertette velünk a város történelmét, felépítését, problémáit, az elmúlt évek fejlesztéseit, valamint a fejlesztési terveket a jövőre nézve. Polgármester Urat követően Kocsis János Balázs a szak oktatója és a kutatás vezetője ismertette részletesen a másnapi kutatás és felmérés feladatait, annak súlypontjait, illetve 1-2 fős csoportokban elosztottuk magunk között a városrészeket, amelyeket a szombati nap során vizsgáltunk a már előzetesen megbeszélt szempontrendszer alapján. A tájékoztatók és eligazítás után szabad program következett, amit a csoport ki is használt és önállóan fedeztük fel Ajka belvárosi részeit.
A szombati napon reggel 9 órára érkeztek értünk a városrészek képviselői, akik elvitték és bemutatták a csoportoknak az adott városrészt, a munka nagyrészét azonban a csoportok önállóan végezték. Ajkáról mindenképpen érdemes tudni, hogy 10 városrészből áll, amelyek közül sok a XX. század második fele előtt, amikor is Ajkához csatolták őket, önálló településként működtek, ezért egy-egy adott városrész nagyon különböző képet mutathat a másikkal összehasonlítva, ami miatt különösen érdekes volt a felmérés. A munka során meg kellett figyelnünk az adott városrész köztérhasználati jellegzetességeit, az ott lakók státuszát, az utcaképet, az üzletek, szolgáltatások felhozatalát, valamint interjúkat kellett készítenünk a helyi lakosokkal. Én magam Bódé városrészen munkálkodtam, amely 1950 óta Ajka része. Kísérőnk egy nyugalmazott bányamérnök volt, aki a Bódéért Hagyományőrző Egyesület elnöke és felsőoktatási tanulmányi évein kívül, egész életében Bódén élt. Nagyon meglepő és pozitív élmény volt látni, hogy mennyire gazdag történelemmel rendelkezik ez a kis település(rész), és mennyire nagy hagyományai vannak a bányászatnak és bányászéletnek, amelynek emlékeit a helyi hagyományőrzők próbálják megőrizni és fenntartani, pl. egy helyi bányászati kiállítással. Az interjúk során pedig kiderült, hogy bár Bódé közigazgatásilag Ajkához tartozik, a mai napig nagyon erős a helyi identitás (ez, mint később a beszámolók során kiderült, a többi városrészben is hasonló képet mutat).




Az egykori bódéi iskola, amelyet ma a helyi hagyományőrző egyesület tart fenn, valamint itt található a bányászkiállítás is.

A kutatási és felmérési szakasz délután 14 óráig tartott, amikor is az ebéd következett. Miután megebédeltünk, a délután folyamán az önkormányzati kísérőink kalauzoltak minket Ajka belvárosi részein. Lehetőségünk volt megtekinteni az Ajka Városi Múzeum és Fotógalériát, valamint a Kristály Múzeumot is. A kempingbe visszaérvén minden csoport 5 percben foglalhatta össze benyomásait a kutatott városrészéről. Összességében elmondható, hogy mindenki pozitív élményekkel tért vissza, voltak szerencsések, akik még egy kolbászfesztiválon is részt vehettek, ami éppen a szombati napon zajlott. Fontosnak tartom kiemelni, hogy előzetes beszámolóinkat és benyomásainkat a városvezetés tagjai is pozitívan értékelték, az előzetes szóbeli beszámolókon túl, a későbbiekben leadott írásos anyagokat a városvezetés a jövendő városfejlesztési tevékenységben is fel kívánja majd használni. Elmondásuk szerint sok esetben visszaigazolást kaptak, hogy adott fejlesztéseket tényleg pozitívan és sikerként élnek meg a lakosok, bizonyos problémák pedig erősebben jelentkeznek a lakosság körében, mint azt gondolták, illetve mint objektív szemlélők, sikerült néhány új problémára is felhívnunk a figyelmüket. A vacsora után ismét szabad program következett, ami már kevésbé folyt egységesen, mint a péntek esti. Voltak, akik a helyi szórakozóhelyeket keresték fel, mások pedig inkább szűkebb körben töltötték el az utolsó estét Ajkán.

Mindenképpen szeretném a beszámolóm végén kiemelni, és ezúton is megköszönni a városvezetésnek a szívélyes fogadtatást és hibátlan szervezést. Úgy gondolom mindenki, aki részt vett a kutatásban pozitív tapasztalatokkal és élményekkel tért vissza Budapestre, valamint remélhetőleg a jövőben is ugyanilyen sikeresen fognak lezajlani a hasonló események.

2017. november 12., vasárnap

Hallgatói beszámoló

Kiss Adrienn Regionális- és környezeti mesterszakos hallgatónk élménybeszámolója a Jakarta International Youth Program-ról (JIYP), amelyen budapesti delegáltként vett részt 2017. augusztus 20-26-ig.


"A programot a jakartai önkormányzat szervezte, melyben Jakarta testvérvárosaiból, Berlinből, Budapestből, Rotterdamból, Isztambulból, Hanoiból, Pekingből, Sanghajból, Szöulból, az ausztráliai New South Walesből, Tokióból, és Moszkvából érkező két-két delegált vehetett részt. A program célja az volt, hogy a részvevők tapasztalatot cseréljenek a városfejlesztés terén. Jakarta égető problémákkal néz szembe: a rendkívül népes városba egyre több betelepülő érkezik, a közlekedés helyzetén és az élhető város kialakításán az sem segít, hogy nagyon sokan járnak dolgozni a városba nap, mint nap. Így a megavárossá nőtt Jakartában állandóak a közlekedési dugók, a szennyezett levegő. Éppen ezért tartják fontosnak, hogy más városok fejlesztési gyakorlatait is megismerjék, és belátást nyerjenek a fiatalság szempontjaiba a lehetséges fejlődési irányokról. A jakartaiak egyik legfontosabb fókusza a helyzet kezelésében a digitalizáció, ami nem is meglepő, hisz rendkívül nagy az okos telefonok, okos alkalmazások használati aránya.

A delegáltakat a testvérvárosok önkormányzatai választották ki a jelentkezők által készített esszé alapján. Az esszéknek ki kellett térniük a turizmus fejlesztési kérdéseire, a helyi közösségek életszínvonalának emelésére, a negatív környezeti hatások minimalizálására, a hatékonyabb közszolgáltatások digitális fejlesztési irányaira, a külföldi tőke beáramlásának mozgatóira, a legjobb közlekedési módokra (a népsűrűséget figyelembe véve), a leghatékonyabb közlekedési összeköttetéseket a négy agglomerációs település és a főváros között, továbbá, hogy miben járulhat hozzá a városvezetés a startupok segítésében, illetve egy lehetséges városbrand kialakítására is.

Budapestről tehát ketten mehettünk. A másik delegált, egy építészmérnök hallgató srác volt, Szabó Z. Márton, a műszaki egyetemről. 


Táncoslányok az Ezer Sziget elnökével való találkozás előtt, Pramuka sziget

A repülőútról a budapestiek gondoskodtak, míg a jakartai szállásról, étkezésekről, programokról a jakartai önkormányzat. Az utazás eléggé fárasztó volt, annak ellenére is, hogy az Emirates légitársaság szolgáltatásait élvezhettük. Dubajban szálltunk át. Oda öt, vissza három órát kellett várnunk az átszállásra. A Budapest-Dubaj út öt órát, a Dubajból Jakartába jutás pedig 8 órát vesz igénybe, így összességében majd’ egy egész nap az utazás.

Minden delegáció külön indonéz kísérőt kapott, akik már vártak minket a reptéren. A mi kísérőnk egy húszéves fiú volt, Arinak hívták. Nagyon figyelmes volt velünk végig, minden kívánságunkat leste. De Arin kívül mindegyik kísérő fölöttébb kedves volt velünk, sőt, az összes indonéz ilyen volt. Hihetetlenül vendégszeretőek. Mondhatni, csodálják az európaiakat. Meglepő volt tapasztalni, hogy az indonéz emberek, csak azért, mert európai kinézetünk van, úton-útfélen szerettek volna velünk fényképet készíteni. Hagyománytisztelőek és udvariasak. Nagyon sokan viselik hétköznap is a hagyományos batik ruhákat. 



A delegáltak és a szervezők hagyományos indonéz népviseletben a Betawi központban

Bemutatkozáskor kissé meghajolnak, miközben mindkét kezükkel szorítják az ember kezét, és őszinte érdeklődéssel fordulnak a vendégek felé. (Később, a program ideje alatt kért tőlem egy interjút az egyik helyi lap. Ennek során megemlítettem, hogy mennyire lenyűgöz az indonéz kedvesség és vendégszeretet. Ők pedig ezt nem értették. Visszakérdeztek, hogy Budapesten nem ilyenek az emberek?! Persze nem állt szándékomban bármi negatívat mondani a budapestiekről, és mentettem, ami menthető, de be kell látni; összehasonlíthatatlan a két kultúra).

A reptér épületéből kilépve megcsapott minket a sokkoló hőség (éjjel-nappal 33-34 fok), magas páratartalommal karöltve. Akkor szembesültünk először az ottani közlekedési szokásokkal, amit, ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: tragikomikum. Vannak ugyan közlekedési jelzőlámpák és táblák, de kétlem, hogy bármiben is befolyásolnák az indonéz sofőröket. A közlekedés hivatalosan jobb oldali, de igazából minden oldali. Ez az a hely, ahol valóban gyakorlatba lép a kresz vizsgán megjelenő kérdés egyik válaszlehetősége: a gyalogosátkelő előtt erősebben nyomjuk a gázt, hogy a gyalogosokat megfélemlítve eltántorítsuk őket átkelési szándékuktól. Bár, igazság szerint zebrák hiányában ez itt nem fordul elő túl gyakran. A sofőrök irányjelző helyett általában dudálással jelzik bármilyen közlekedési szándékukat. Ha erre a többi közlekedő nem reagál „visszadudálással”, az azt jelenti, szabad az út, lehet előzni / elé vágni / kanyarodni, ami tetszik. Az autóutak egyébként teljességgel beláthatatlanok a tengernyi személyautótól, kisebb-nagyobb buszoktól, bádzsájoktól, motorkerékpároktól, amelyekre, nem ritka, hogy egy többgyermekes család is felül. A gyalogos közlekedés csak nagyon kis távolságokban bevett gyakorlat Jakartában. Ez ottani léptékben nagyjából pár métert jelent. Nem is csoda, hisz járda nélkül nem könnyű. Horrorisztikus élményeim közé tartozott az autóúton átkelés. Ez úgy működik itt, hogy ki kell tartani valamelyik kezünket -amelyik oldalról érkezik a forgalom-, és egész egyszerűen be kell lépni a közlekedő járművek közé. A trükk az, hogy nem szabad foglalkozni a valószínűség számítással, ami a halálozási esélyeket illeti, mert a módszer működik. Az ottani sofőrök annyira ki vannak képezve a kaotikus közlekedési helyzetekből, hogy bármilyen helyzetben meg tudnak állni. Ez a biztos pont a káoszban.


Kilátás Jakartára a hotelünk tetejéről

Egy jól felszerelt hotelben szálltunk meg. A hotel konferenciatermében a megérkezés után részesültünk az eligazításban, megkaptuk a fényképes nyakba akasztható kártyát, az ajándékpólókat, ingeket, táskákat, sapkákat, némi svédasztalos élelmet is. Többek között jeges, édes színes zselékkel és szemes babbal megpakolt aperitifet, kókuszos-húsos-csípős, édes ízű, de ugyanakkor sósnak számító levest. Már ekkor megsejtettem, hogy nem leszek jó barátságban az indonéz ételekkel.

Megérkezésünk utáni napon meglátogattuk a Smart City Centert, és a One-Stop Service Departmentet. Elképesztő volt látni, hogy milyen szervezetten, csúcstechnológiával működnek ott ezek az okos szolgáltatások, melyek hazánkban még mondhatni, gyerekcipőben járnak. Ez persze köszönhető annak is, hogy Jakartában csaknem tízszer annyi ember él/ingázik nap, mint nap, mint Budapesten, ettől fogva nagyobb az igény az ilyen szoláltatások mihamarabbi gyakorlatba ültetésére is. Rendkívül impozáns központja is van ezeknek az intézményeknek. Az pedig, hogy az épület negyvenvalahanyadik emeletén helyezkedik el, csak tovább emeli fényét. Az okos alkalmazások a begyűjtött rengeteg adatra épülnek. A legnépszerűbb alkalmazás a GoJak. Ez egy házhoz szállító szolgáltatás, aminek segítségével bármit házhoz lehet rendelni, valóban bármit: masszázst, ételt, alkatrészeket, gyógyszert. Sőt, a One-Stop Service lehetővé teszi, hogy hivatali ügyeket intézzünk anélkül, hogy személyesen bemenjünk a hivatali intézményekbe. Házhoz érkezik az ügyintéző, és teljesen ingyen intézi ügyeinket. Jakartában egyébként is mindenki appokat használ mindenre. Az egyik smart rendszer például lehetővé teszi, hogy a lakossági bejelentések hivatalosan is le legyenek követve, és például egy felhasználó által lefotózott nem szabályosan elhelyezett hulladék bejelentés 72 órán belül el legyen onnan szállítva. Az ügy intézésének lezárásaképp egy ugyanolyan szögből készült képet posztolnak a probléma kezelése után, megnyugtatásra. Nagyon jól hangzik, nagyon hatékonynak is tűnik. Kissé azonban ellenérzéseket váltott ki belőlem a hiperszuper központ, gyors és ellenőrzött problémakezelés, és az, hogy az utcára kilépve csak zsúfoltságot, és úton-útfélen bejelentésre érdemes dolgokat látunk. Mentségükre szóljon, hogy két éve kezdett működni az okos rendszer. Online csevegésre ott a Facebook messenger helyett népszerűbb a Whatsapp. Megmagyarázhatatlan létjogosultsága van, ezt mutatja az a tény is, amit a magyar konzul asszony osztott meg velünk a Magyar-jakartai Nagykövetség meglátogatásakor, mi szerint az indonéz képviselők, vezetők gyakran küldenek neki az alkalmazáson keresztül hivatalos dokumentumokat. És persze, a papírhoz ragaszkodó magyar mentalitás ezt kissé nehezen fogadja be.


A tradicionális jeges-színes-zselés-babos desszert

Aznap este tradicionális viseletben vacsorázhattunk együtt a kormányzóval a városházán. A kormányzó tartott egy rövid beszédet, amiben üdvözölt minket. Általában jellemző volt, hogy először minden rangos személy indonéz nyelven mondta a beszédét, utána angolul. Picit lerövidítve, picit leegyszerűsítve, néhol indonéz nyelvvel keverve. A svédasztalos vacsora mellé kísérőnek csodás tradicionális indonéz táncot láthattunk. Volt szerencsénk találkozni Rácz Gergő Zsolttal, aki a magyar nagykövetség megbízottjaként érkezett a vacsorára. (Gergő gyakornokként tevékenykedik a nagykövetségen, irigylésre méltó elhivatottsággal és türelemmel). Tőle kaptunk meghívást a nagykövetségre, ahová a program ötödik napján látogattunk el. És, mint a JIYP programjában nem szereplő terv, magunknak kell megoldanunk az oda jutást. Úgy gondoltuk Marcival, hogy az itteni leggyorsabb tömegközlekedési módot választjuk, a jakartai gyors buszvonalat. Kis kitérő a közlekedésre ismét; ez a buszvonal azt jelenti, hogy a gyors buszsáv el van zárva a többi jármű elől, tehát, elvileg, akadálytalan az útja, így tarthatja a menetidőt. Bár a nagykövetség körülbelül hét kilométerre volt a hotelünktől, a szervezők figyelmeztettek, hogy minimum egy órával korábban induljunk a szokásos dugók miatt. A jakartai vendégszeretet aztán arra sarkallta a program szervezőit, hogy buszozás helyett kapjunk kormányzói autót, sofőrrel, kísérővel. Aztán végül mégis kipróbálhattunk a rapid tranzitot, ugyanis pár nappal később a csoportnak kibéreltek egy menetrend szerint közlekedő gyorsbuszt, ami arra volt hivatott, hogy a szokásosnál is gyorsabban juttasson el minket ából bébe. És, ahogy az a Murphy-törvények szerint lenni szokott, több mint két óra dugóban állás után értünk jött két magánbusz, megelőzve a további pár órás „gyors buszozásos” élményt.

Kedden a Textile Museumot, a National Monument emlékművet, és a régi, még holland jegyeket mutató városrészt fedeztük fel. A város e része ettől fogva teljesen más hangulatú, minden a turistáknak szól. A szerdai napon az Ezer Sziget két délebbi szigetére látogattunk el, a Pramuka, illetve a Tidung szigetekre. Volt szerencsénk találkozni az Ezer Sziget elnökével, sőt, eltölthettünk vele egy ebédet is, egy igencsak exkluzív étteremben, mely egy stégen, gyakorlatilag a tengeren „úszik”. Még korallt is mentettünk, és snorkelingolhattunk is a Tindung sziget közelében. Remek nap volt! Elképesztően szép környezetben. Bár, a tengervíz nem volt a legtisztább. A kikötő közelében rengeteg szemét volt a vízben, de a búvárkodás helyszínén is hagyott kívánni valót maga után a vízminőség. Ezt a helyiek nem próbálták kimagyarázni, egészen egyszerűen közölték, hogy az északabbi részeken, vagy Balinál sokkal tisztább. Az turistaparadicsom, ez nem. Érthető.

Csütörtökön a Betawi kulturális központba mentünk, ahol élő betawi zenét hallgathattunk, és betawi ételeket kóstolhattunk. Magunkra ölthettük a hagyományos népi viseletet is, melyet mindenkire egyénileg méretre varrtak. Illetve, az éppen épülő metrót is megnézhettük, mely összesen több mint 100 km hosszú lesz, és észak-déli irányban, valamint kelet-nyugati irányban köti majd össze a városrészeket. Kérdés, hogy hozzánk hasonlóan a tervezet csak egy része valósul-e meg belőle, vagy tényleg megépítik a teljes vonalat. Minden esetre, érezhetően nagyobb lépték, sokkal több emberre kellett tervezni, nagyobb távolságokra. Úgy gondolom azonban, hogy nem fogja jelentős mértékben javítani a közúti járművek létszámát, legfeljebb a buszok zsúfoltságát tudja majd csökkenteni az összekötő vonalakon, de mindenképp szükséges lépés. A városvezetés fejlesztési döntései egyébként az élhető város minél gyorsabb kialakítására irányulnak. Bár, nemrég a kormányzat lecserélődött. Az előző kormányzó tett egy félreérthető kijelentést az iszlám vallásúakra, amiért el is ítélték. Annak ellenére tehát, hogy a többség elégedett volt az intézkedéseivel, most börtönben ül, utódja pedig folytatja az elkezdett programokat, például a csatornázási programot, a parkosítási programot (egyetlen parkot láttunk az ottlétünk alatt, az is inkább egy kisebb sétáló volt pár fával és virággal), illetve a legnagyobb volumenű, járdaprogramot. Az utóbbi kivitelezésére nagyon kíváncsi vagyok. Állítólag az autóutakból szabadítanak föl sávot a járdáknak. Elég nehéz ezt kivitelezni olyan városban, ahol egyáltalán nincs hely.




Marci és én a JIYP szervezőivel

Pénteken a Jakarta Creative Hub-ban tudhattunk meg érdekességeket a jakartai vállalkozást támogató rendszer működéséről. Nagyon érdekes tapasztalat volt. A Smart City Centerhez hasonlóan nagyon modern épület, tetszetős helyiségekkel, 3D nyomtatóval. Hasonló érzések keletkeztek bennem, mint az okos központ meglátogatásakor. Annyira jó dolog, hogy van ilyen, és valóban nagy szükség van ilyen jellegű támogatásra. Mégis hiányzik az összekötő kapocs a helyiekkel. Nem találtam a nagyon hatékony gyakorlati működés jeleit. Óriási épület, kevés alkalmazottal, egy múzeumhoz tudnám leginkább hasonlítani. Az ottlétünk alatt egy támogatásra vágyó sem volt jelen.

Este prezentálnunk kellett az ötleteinket, véleményünket, javaslatainkat Jakarta városfejlesztésével kapcsolatban, az esszéinkre alapozva. Szekciókban szólalhattunk föl, én a digitalizáció, szociális média, illetve közszolgáltatások témakörében. Rengeteg mondani valóm volt a témáról, az időkeretet azonban tartani kellett. Minden szekció után 20 perces kérdésblokk következett. Rengetek új elgondolást, és különböző látásmódot hallhattunk egymástól. A legkritikusabb meglátások a holland delegált felől érkeztek, aki hangot adott nem tetszésének többek között a járdák hiánya miatt. Én pedig teljes mértékben tudok azonosulni a véleményével. Ez egy európai számára furcsa, vagy inkább elképzelhetetlen. Viszont egy indonéz számára nem. A városfejlesztésnek építenie kell a kulturális adottságokra, szokásokra, az emberek mentalitására is. Magyarán mondva, oké, hogy így egy európai számára gyakorlatilag élhetetlen a város, de egy helyi számára mások lehetnek a prioritások. Ami engem illet, a helyhiány problémája felől közelítettem meg a témát. Tudván, hogy az indonéz emberek vevők a digitális alkalmazásokra, felvetettem egy olyan app ötletét, amely összegzi az összes felhasználható teret a városban, amelynek jelenleg nincs meghatározott funkciója, és a lakosság szavazhatna ezek új funkciójára. Például játszótér, parkoló, közös zöldséges kert, park, stb. Az a funkció, pedig, amire a legtöbb szavazat érkezett, megvalósulhatna. Ezek alapján pedig a városvezetés azt látná, amire valóban szüksége a van városnak.

Nagyon nehéz egy ennyire dinamikusan fejlődő várost valamilyen módon élhetőbbé tenni. Az emberek nem szeretnek gyalogosan közlekedni, mert szennyezett a levegő, az út telis-tele van járművekkel, nem biztonságos a gyaloglás, és nincs is élvezhető zöld környezet a városban, ahová csak úgy el lehetne sétálni, pihenni, élvezni a környezetet. Épp ezért választja mindenki azt, hogy inkább marad otthon, és mindent házhoz rendel. Ha muszáj kimozdulni, például munkába menni, akkor marad a több órás dugó oda-vissza. Az egyik szervező lány, aki az önkormányzatnál dolgozik, mesélte, hogy átlagosan három órát utazik a munkahelyére naponta. Tehát napi hat órát csak utazással tölt. Azt hiszem, ezek után jobban megfontolom, hogy panaszkodok-e a pesti dugó miatt… Igazság szerint, sokszor megfogalmazódott bennem a kint lét alatt, hogy mennyire kellemes város Budapest. Mennyire szerencsések vagyunk, hiszen van rengeteg gyönyörű parkunk, széles sétálóutcáink, járdáink, viszonylag jól működő tömegközlekedésünk, és persze, kellemes hőmérsékletünk, ami este még hidegebb, hogy jobban aludjunk, négy évszakunk, és ami a legfőbb: csupán két millió lakosunk!

Van néhány dolog, amit tanulhatnánk az indonéz emberektől. Például, az időhöz való viszonyukat. Ha várakozni kellett valamire vagy valakire, ők nem sajnálkoztak emiatt, türelmesek voltak, és nem panaszkodtak. Mi viszont állandóan zsörtölődünk; akkor is, ha csak pár percet kell „fölöslegesen”, kihasználatlanul elöltenünk. Pedig a végeredmény ugyanaz, azt leszámítva, hogy sokkal idegesebb az, aki elégedetlen. Sosem hallottam egyiküktől sem panaszt. Aki napi 6 órát utazik, az sem panaszként mesélte, csupán egy tényként, amellyel már megbarátkozott.

Szerencsére nagyon jó társaság jött össze a programban. Sokan felvettük egymással a kapcsolatot, amit remélhetőleg a jövőben is ápolni fogunk. És még tízezer kilométeres távolság ellenére is kiderülhet, milyen kicsi a világ; a jakartai állatkert ugyanis szoros kapcsolatban áll a nyíregyházi állatkerttel (szülővárosommal), e hónap elején el is látogattak ide, amit ugyan kicsinek, de annál fajgazdagabbnak találtak." 

2017. október 2., hétfő

Aktualitások - Dr. Forman Balázs rovata


Katalónia álma


Katalónia kormánya, a Generalitat október elsején népszavazást kezdeményezett a Katalónia Autonóm Közösség függetlenségének egyoldalú kikiáltásáról. A hírekből ismert, hogy Spanyolország kormánya és alkotmánybírósága nem, hogy nem ismerte el a népszavazást, annak eredményét, de még magát a tényt sem, illetve alkotmányellenesnek tartják azt. Ez utóbbiban egyébként igazuk is van. Az 1978-ban elfogadott spanyol alkotmány valóban nem teszi lehetővé, hogy az ország egységét felbontva az autonóm közösségek maguk döntsenek a kiválásról.

Hogyan jutott el idáig Spanyolország és Katalónia?

801-től a terület a móroktól való visszafoglalását követően Nagy Károly birodalmához tartozott.

A 12. század elején egyesítették az Ibériai-félsziget északkeleti csücskében lévő őrgrófságokat Barcelona grófjának vezetésével. A barcelonai grófság ettől kezdődően egészen a 15. század végéig rendelkezett szuverenitással, a katalánnal, mint államalkotó hivatalos nyelvvel, saját képviseleti és kormányzati szervezetekkel. A katalán parlament a Corts 1213-óta működik. A végrehajtó hatalom szervezete a Diputació del General, ami 1359-óta folytatja tevékenységét állandó jelleggel.

1137-ben egyesült Katalónia Aragóniával. Ez a két ország között lényegében csak perszonáluniót jelentett. Az ország a fénykorát I.

Jakab, akinek a felesége II. András magyar király lánya volt, uralkodása alatt érte el. Ekkor az ország megszerezte a Baleári-szigeteket, Valenciát, rövid időre Nápolyt, Szicíliát és Athént is, és a Földközi-tenger egyik legnagyobb hatalmává vált.

Az önálló katalán-aragón állam végét Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd 1469-ben megkötött házassága jelentette. A két korona uniója, ekkor még csak perszonálunió volt és az egyes királyságok megtarthatták belső jogrendjüket.

Az Ibériai-félsziget visszafoglalása a móroktól és Amerika felfedezése és meghódítása azonban a királyságon belüli erőviszonyokat drasztikusan Kasztília (Madrid) javára módosította.

Idézetek

"Semmi sem rossz, ami a természet szerint való."
(Marcus Aurelius)

"A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak."
(Szent-Györgyi Albert)

"Nem okos ember az, aki olyan fának nyesegeti ágait, melynek árnyékába húzódott."
(Mikszáth Kálmán)